Aktuális
2014
jún
10

ÉPÍTŐIPARI NÍVÓDÍJ - Felhívás

 

Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége és az Építéstudományi Egyesület mint alapítók, valamint a Közlekedéstudományi Egyesület, a Magyar Építész Kamara,  a Magyar  Építőművészek Szövetsége, a Magyar Épületgépészeti Koordinációs Szövetség, a Magyar Mérnöki Kamara Építési Tagozata, a Magyar Művészeti Akadémia Építőművészeti Tagozata és az MTF Közműtechnológiákért Egyesület nevében

az Építőipari Mesterdij Alapítvány Kuratóriuma a létesítmények létrehozásában résztvevők jó együttműködésének, a kiváló tervezésnek és a mesterséget magas fokon megvalósító kivitelezésnek nyilvános elismerésére és ezáltal a szakma becsületének, megbecsülésének növelése érdekében ez évben is meghirdette az

ÉPÍTŐIPARI NÍVÓDÍJ


2014
máj
28

Jó példa lett a FŐGÁZ épületenergetikai üzleti modellje

 

Az INTERREG IVC európai területi együttműködési program keretében 5 ország szakmai képviselője előtt mutatkozott be a FŐGÁZ épületenergetikai tevékenysége.

2014. május 27-én az Európai Unió Regionális Fejlesztési Alapja által finanszírozott régiók közötti együttműködési program, az INTERREG IVC IMEA projekt keretében megtartott szakmai rendezvényen mutatták be a FŐGÁZ épületenergetikai tevékenységének üzleti modelljét öt ország energetikai szakértőinek.

Az IMEA projekt fő célkitűzése a helyi és regionális hatóságok proaktív szerepvállalásának támogatása az épített környezet energiahatékonyságának javítását célzó jó példák bemutatásával. Ilyen kezdeményezésnek választották a FŐGÁZ 2012-ben indított épületenergetikai üzletágának tevékenységét. Az üzletág működési modelljével a szakemberekből álló küldöttség 2014. május 27-én a FŐGÁZ Bimbó úti beruházásának helyszínén ismerkedhetett meg.


facebook
background background background background background background