Lapszámok 2014
3. szám

Santos-Blastik David - Dr. habil Stocker György DLA:
Az adaptív homlokzatok fejlődéstörténetéhez: a koncepciótól a jövőbe vezető útig


Kivonat

Adaptív épülethéjnak nevezzük azokat a homlokzati rendszereket, melyek képesek a külső környezeti viszonyokhoz folyamatosan alkalmazkodva elérni az optimális belső komfortérzetet, miközben annak fenntartásához a szükséges energiafelhasználást minimalizálják. A műszaki tudományok fejlődésével ma már számos megoldás áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy épületenergetikailag kedvező, intenzív kapcsolatot alakíthassunk ki épületeink és az azt körülvevő környezet között. A XX. században, főleg az energiaválság hatására születtek meg az első koncepciók, melyek felvetették az adaptív épülethéjak alkalmazásának szükségességét, azonban a megvalósításhoz sok esetben a technológia akkor még nem állt rendelkezésünkre. Jelen cikkünk célja, hogy bemutassuk az adaptív homlokzatok kialakulásához vezető kiemelkedően fontos gyakorlati és koncepcionális állomásokat.

Kulcsszavak: energiatudatos építés, szoláris építészet, kéthéjú homlokzatok, proaktív anyagok, adaptív homlokzatok, fenntarthatóság


A teljes cikk letöltéséhez be kell jelentkeznie!
A kiadvány/teljes cikk anyagát csak regisztráció illetve belépés után olvashatja.
facebook
background background background background background background